Halogatás – avagy van valójában vesztenivalóm?

Már biztosan te is jártál úgy, hogy egy feladat elvégzését valamiért mindig csak tologattad, mindig akadt valami fontosabb, sürgősebb dolog, amit inkább megcsináltál helyette és így valahogy sose jutott időd arra a feladatra. Pedig az eszeddel tudod, hogy meg kell csinálni! Mégis csak halogatod… De mi is valójában a halogatás, honnan is ered? A halogatás egy rossz szokás. Onnan ered, hogy evolúciósan úgy vagyunk kódolva, hogy energiatakarékosak legyünk. Ez azt jelenti, hogy a dolgokat a megszokott módon, lehetőleg rutinból végezzük, mert így emészt fel legkevesebb energiát. Vagyis lehetőleg a komfortzónánkon belül akarunk maradni. Tudattalanul. Még akkor is, ha az épp nem szolgálja az érdekeinket. 

Halogatás pedig pont olyankor merül fel, amikor valamit a komfortzónánkon kívül akarunk/ kellene csinálni. Hogy miért nem akarunk kilépni a komfortzónánkból, annak számos oka lehet: például félelem az ismeretlentől, a kudarctól vagy épp a sikertől (mi ezt nem érdemeljük meg, nem dolgoztunk meg érte…); rögtön tökéletesen akarjuk csinálni, de tudjuk, hogy ez nem fog elsőre menni, ezért inkább meg se próbáljuk; tudjuk, hogy nehéz lesz és ezért bele se kezdünk; nincs meg a kellő belső motiváció…

Hogy le tudjunk számolni a halogatással először is érdemes tisztázni az oko(ka)t:

  • Miért is halogatok?
  • Félek valamitől? 
  • Mitől félek? 
  • Mekkora a valószínűsége annak, hogy tényleg bekövetkezik az, amitől félek? 
  • Hogy tudom megoldani / Mit tudok avval kezdeni, ha tényleg bekövetkezik az, amitől félek? Milyen tulajdonságom segít majd ebben?
  • Mit nyerek/ nyerhetek avval, ha mégis megteszem? 
  • Milyen hátránnyal jár, ha továbbra is halogatom? 
  • Tényleg én akarom ezt, vagy csak megfelelésből akarom megcsinálni?

És mi történik, ha hibázom és nem lesz elsőre tökéletes?

Mi történik? Nagyon egyszerű: tanultam belőle!! Érdemes átkeretezni a gondolkodásunkat, hogy értsük: olyan nincs, hogy kudarc. Ha kipróbálunk valami újat, két dolog lehetséges: vagy nyerünk és rögtön megy a dolog vagy tanulunk belőle és átgondoljuk, hogy mi a probléma, min kell változtatni. És evvel az új tudással felvértezve megpróbáljuk újra. És mindezt addig tesszük, ameddig nem nyerünk. Gondolj csak bele: tudnál most járni, ha csecsemőként az első elesés után nem állsz fel és próbálod újra a járást?